Bejegyzések

Hogyan írjunk zenét 15 perc alatt?

Kép
Valamikor hetekkel ezelőtt elkezdtem szerkeszteni egy zenei alapot a zeneszerkesztő programban, azzal a komolytalan szándékkal, hogy vannak előadók, akik néhány pattern ide-oda tologatásával, dobgéppel, pad-ekkel egy kis effektel csinálnak zenéket, majd albummá avatják és kiadják, és az utóbbi kettőt kivéve én is csinálok ilyet. Csak úgy hülyeségből, hogy hát ilyet én is tudok. Egészen jó hangokat raktam egymás mellé, ezért úgy döntöttem lementem ("zene15percalatt" néven) és később felhasználom jó lesz majd valamire. (Bár már megfogadtam többet nem ötletelek ,mert nagyon sok félbehagyott ötletem van  a gitáron, fejben és a gépen.) Ebből született az a bizonyos múltkori videó, amit majd lentebb linkelek a bejegyzésbe. Vagyis végül nem 15 perc alatt raktam össze,mert azóta sincs kész. Ezek után komolyan nekiültem, hogy gitárokon alkossak hozzá valamit. Majd eljátszottam 23454657687-szer mire minőségileg elfogadhatónak nyilvánítottam. Az eredmény pedig ez lett: (gi

Festményeim I.

Kép
 Nagyon rég kezdtem a festést és a rajzolást is. Azt mondhatom talán ebben jutottam el legtovább. Nos, én sem ecsettel meg vászonnal a kezemben jöttem világra, sokáig nem is tudtam hogyan kell festeni. Nagyjából 13 éves lehettem mikor elhatároztam, hogy most sikerülni fog, nem fog elfolyni a festék. Ekkor éreztem rá hogyan kell ezt csinálni. Ez azonban csak a kezdet volt, sokkal bonyolultabb annál minthogy ennyi elég legyen. Talán legegyszerűbb és egyben legérdekesebb az lenne ha képekben mutatnám be. Ehhez azonban elő kell halásznom őket. Kezdeném néhány tinédzserkori képemmel. Leegyszerűsítem a korszakaimat, mert nem akarok senkit sem untatni vele, annyit fűznék hozzá hogy mivel még nem tudtam festeni úgy ahogy most, én ezt úgy nevezném elnagyoltabb technika. Hatással volt rám sok minden, a sulitól kezdve a reneszánsz, barokk festmények kidolgozott képein, a zenén át minden. De legfőképp az érzéseim próbáltam kifejezni. Egy elég régi tanulmányrajzot vagyis festményt mutatok be, mel

Őszi Mondocon,ékszerek

Kép
 Legutóbb az Őszi MondoConon vettem részt az ékszereimmel.Az esemény jól sikerült, leszámítva azt, hogy mellénk tettek egy olyan árust, akik nem kézműves termékeket árultak, és nagyon sokan vásároltak tőlük. Ami azért sem fair, mert kézműves részlegen voltunk. Mindemellett egyikőjük többször odajött és odasúgta a mi vásárlóinknak, hogy hozzájuk menjenek vásárolni,mert ők olcsóbban jobb cuccokat adnak. Hatalmas disznóólat csináltak,alattunk is az ő szemetük volt, és miután elmentek sem takarították el rendesen. Már az OGT-n is feltűntek,csak akkor még nem tudtam, hogy már akkor sem nagyrészt saját termékeket árultak. Ott is ők voltak az egyedüli nem kézműves árusok és akkor is legtöbben tőlük vásároltak miközben sokan azt hitték egyedi kézzel készült dolgokat vesznek. Nos ezek után valami megoldást kell találni a szervezőknek és az árusoknak, arra, hogy az ilyen speciális rendezvényeken, hogyan és miként lehessen kereskedőként és kézművesként részt venni úgy, hogy egyik ne üsse a másik

OGT beszámoló,DIY,túlélőtúra

Kép
I. OGT beszámoló : Eléggé megkésve,de megírom az OGT-ről a beszámolóm. Legutóbb vásárosként vettem részt a rendezvényen, és ez idáig volt szerencsém mind a négy alkalommal eljutnom. Mivel nem vagyok túl barátkozós és árusként többnyire a "helyemen" voltam, így ismét nem tettem szert új ismerősökre. Ettől függetlenül jó hangulatban telt az esemény és íme néhány észrevétel/vélemény vele kapcsolatban: Maga a rendezvény elég komplex sok lehetőséget magában foglal, mint pl. a koncertek, kiállítás, vásárosok, és a hagyományos kötetlen beszélgetős ismerkedős rész, melytől sokan féltek, hogy az új helyszín miatt nem valósulhat meg ugyanúgy mint a szigeten, viszont ettől kár tartani. Mi 3/4 4-re érkeztünk, volt egy kis gubanc a kipakolással, mert eredetileg félre mehettünk volna kipakolni ,majd mikor kiértünk megtudtuk, hogy az előző esemény vásárosai 5-ig maradnak. Betereltek minket abba a terembe, ahol a kiállítások voltak, és vártunk, hogy szóljanak mikor mehetünk. Nem szólt

Zene, gitár,

Kép
Egy új témával jövök most, ez pedig a zene lesz, azon belül  a gitározás. Nem egy új keletű dolog nálam és ehhez képest annyira nem állok jól szerintem ,de mentségemre szolgál, hogy évekig nem vettem kezembe a gitárt, illetve csak évente egyszer. Pár éve megismertem valakit, akinek  hatására újból elkezdtem komolyabban foglalkozni a hangszerrel, és aztán valahogy sikerült szinten tartani az érdeklődést. Így az utóbbi években volt olyan nap  mikor egyszerre 3 órát gitároztam folyamatosan, és naponta gyakoroltam minimum fél órát, de legtöbbször simán elment 1 óra rá, nem emlékszem pontosan. Akkor már élvezhető volt  mintsem idegesítő. Viszont ez egy olyan dolog,amit nagyon el lehet felejteni, ha nem gyakorolja az ember. Ismét elhanyagoltam, így mondhatom hátrébb vagyok mint 2 éve, ha az improvizálást vesszük. Kezdetnek egy régebbi videót mutatok melynek az első felében a Clan of Xymox-tól a Tears Ago című számban improvizálok, ez abból az időszakból van, amikor évente egyszer gitározta

Nyári MondoCon,Depeche Mode, készülődés OGT-re

Kép
Visszatértem az elfoglaltságaimból néhány élménnyel és beszámolóval ,mely az elmúlt hetekben történt. Mint ahogy korábban írtam, készültem a nyári MondoConra, ami nagyon jól sikerült. Megérte belefektetni a sok energiát. Jobban sikerült mint a tavaszi, és valószínű lesz őszi is. Tavasszal a szem medálokat vitték jobban,ezért igyekeztem felkészülni belőlük, ám most a nyakpántokat kapkodták. Úgy látszik nem lehet kiszámolni. Viszont örülök, hogy kétszer annyi árut vittem mint a múltkor. A képet a 2. napon készítettem,ezért már nincs rajta minden ékszer. Továbbá a fűzők Lightning Dark munkái a fehér csipke alapon keretben pedig Phoenix Design ékszerei láthatóak. Ezenkívül voltam egy Depeche Mode koncerten, nem ígértem ,hogy ilyenekről írok viszont zene, mint téma lesz majd később,ezért megemlíteném. Talán eddigi legjobb koncert élményem volt, mondom ezt úgy, hogy nem vagyok fanatikus rajongójuk. Az elején zavart, hogy nem láttam a színpadot és messze voltam( megszoktam ,hogy szi

Bevezető, goth ékszerek

Kép
  Ez a blog azzal a céllal jött létre, hogy bemutassam alkotásaim, különböző médiumokon keresztül. Mivel az évek során elég sokféle dologba belekezdtem, úgy gondolom ideje  közzé tenni őket egy helyen, és részletesebben bemutatni. L ehet lesz még más téma is, még nem tudom hogy alakul , mert ez életem első blogja, és én sem tudom mire számítsak.Először ezt csak bevezetőnek szántam,de mivel nem lesz időm mostanában másik bejegyzést írni, ezért inkább  belekezdek most.   Az első tevékenység, amiről írok az ékszerkészítés. Pár éve kezdtem, elős zör csak DIY-nek indult, időközben pedig fontolgattam, hogy készíthetnék eladá sra is. A hobbibolt o k már akkor  gombamód szaporodtak mind online és offline, í gy nem volt nehéz kellékekhez jutni, inkább csak a dark goth  ékszerekhez való kiegészítőket volt nehezebb fellelni, u gyanis többnyire ilyeneket készítek. :   A hétvégén megrendezésre kerül a nyári MondoCon és a képen látható nyakpántokat erre az alkalomra készítettem.